„A zajból is zene lesz, ha van mire ütni” – beszélgetés a kültéri hangszerekről az óvodaudvaron

Egyre több óvoda- és iskolaudvaron, közparkban jelennek meg kültéri hangszerek: xilofonok, marimbák, csőharangok, dobok. Mit adnak egy gyereknek, mire kell figyelni a kiválasztásnál, és mi a teendő, ha a szomszédok a hangerő miatt aggódnak? Egy zenei neveléssel foglalkozó óvodapedagógussal beszélgettünk.

Bent a csoportszobában is vannak hangszerek. Miért kell még kint is?

Mert kint egészen másképp szólnak, és a gyerek is másképp viselkedik. Bent a hangszer foglalkozáshoz kötődik: előveszem, megmutatom, elpakoljuk. Kint szabad játék közben, felnőtt irányítás nélkül találnak rá. Odaszaladnak, ütnek rajta egyet, meghallják, hogy a másik vége mélyebben szól, és már kísérleteznek is. Ezt a fajta felfedezést nem lehet megtervezni, csak lehetőséget adni rá.

Mit fejleszt pontosan egy kültéri hangszer?

Sokkal többet, mint gondolnánk. A ritmusérzéket és a hallást természetesen, de a finommotorikát is, hiszen az ütőt meg kell fogni, célozni kell vele. Fejleszti a figyelmet és a várakozást, mert egy dobnál hamar kiderül, hogy ha mindenki egyszerre üti, abból csak lárma lesz. Ilyenkor maguktól kezdenek el egymásra figyelni, felváltva játszani. Ez már együttműködés. A beszédfejlődést is támogatja: a mondókák, kiszámolók ritmusa átkerül a dobra, és fordítva.

Kiknek ad ez különösen sokat?

Azoknak a gyerekeknek, akik nehezebben kapcsolódnak be a nagy mozgásos játékokba. A hangszernél nincs verseny, nem kell gyorsabbnak vagy ügyesebbnek lenni a másiknál. A szenzoros élményt kereső gyerekeknek, és sok sajátos nevelési igényű gyereknek is fontos, hogy a hang azonnali, kiszámítható visszajelzést ad: megütöm, és szól. És itt nem kell tudni zenélni. Nincs rossz hang.

Tényleg nincs? Egy egész csoport egy xilofon körül nem lesz kakofónia?

A jól tervezett kültéri hangszereket gyakran pentaton skálára hangolják. Ennek az a lényege, hogy bármilyen sorrendben ütik meg a hangokat, egymás mellett is kellemesen szólnak, nincs bántó disszonancia. A magyar óvodapedagógusoknak ez ismerős terep, hiszen a Kodály-módszer és a magyar népdalkincs is erősen épít az ötfokúságra. Egy pentaton xilofonon a gyerek akaratlanul is olyan dallamokat talál, amelyek emlékeztetnek a dalokra, amelyeket énekelünk.

És a hangerő? Sok helyen ez a legnagyobb aggály.

Jogos aggály, de tervezéssel kezelhető. A hangszer ne a pihenősarok vagy a lakóépület ablaka mellé kerüljön, hanem az udvar mozgalmasabb részére, a mászóeszközök, a homokozó közelébe, ahol amúgy is van zaj. A csőharangok és a marimbák egyébként lágyabban szólnak, mint gondolnánk. A dobok hangosabbak, azokat érdemes távolabb tenni a szomszédos telekhatártól.

Mire figyeljen egy óvoda vagy önkormányzat, mielőtt hangszert választ?

Az első a minősítés. Közterületre, óvodaudvarra csak olyan eszköz kerülhet, amely megfelel a játszótéri eszközökre vonatkozó MSZ EN 1176 szabványnak. A második az időjárásállóság: rozsdamentes acél, alumínium, kezelt keményfa vagy UV-álló műanyag. A harmadik a magasság: legyen olyan, hogy a legkisebbek és a kerekesszékes gyerekek is elérjék. A negyedik az ütő. Az ütőknek tartósan rögzítve kell lenniük, különben két héten belül eltűnnek.

Ha valaki most kezd bele, hol érdemes körülnézni?

Azt javaslom, nézzenek meg egyszerre több típust, mert sok ötletet ad. A közterületi hangszeres játékok között ma már a csőtelefontól a tam-tam dobon, harangoszlopon és marimbán át a nagyméretű csőharangokig sokféle eszköz megtalálható. Érdemes egy mélyebb és egy magasabb hangú hangszert párban telepíteni, mert úgy a gyerekek „zenekart” alkothatnak. A csőtelefon pedig külön kedvenc: két végén két gyerek beszél egymással, és a hang a csövön át jut el a másikhoz.

Mit csinál a pedagógus, amikor új hangszer kerül az udvarra?

Először semmit. Hagyom, hogy felfedezzék. Néhány nap múlva jöhetnek a játékok: visszhangjáték, amikor én ütök egy ritmust és ők visszaadják; hangos-halk játék; vagy a „hangvadászat”, amikor csukott szemmel kell kitalálni, melyik hangszer szólt. Ezek öt perc alatt megtanulhatók, és a gyerekek később maguktól is játsszák.

És mit tanácsolna a szülőknek, akik közparkban találkoznak ilyen eszközzel?

Hogy álljanak meg egy percre, és zenéljenek együtt a gyerekkel. Nem kell hozzá tudás, csak kíváncsiság. A gyereknek az a legnagyobb élmény, ha a felnőtt is beszáll a játékba.

Röviden

• A kültéri hangszer szabad játék közben fejleszti a ritmusérzéket, a hallást, a finommotorikát és az együttműködést.
• A pentaton hangolású eszközökön nincs „rossz hang”, ezért csoportban is jól használhatók.
• Közterületen és óvodaudvaron csak MSZ EN 1176 szerint minősített, időjárásálló, rögzített ütős eszköz telepíthető.
• A hangszert az udvar mozgalmas részére, a pihenőzónától és a lakóépülettől távolabb érdemes elhelyezni.